Okoskodás (?)

 Jó pár napja szeretnék írni Nektek néhány sort. Végre van alkalmam is.
Biztosan járt már mindenki úgy,hogy volt egy csoportban,közösségben, vagy esetleg beszélgetett valakivel és felmerült egy kérdés. A legtisztább jóindulattól vezérelve ilyenkor összeszedjük legjobb tudásunkat és leírjuk-elmondjuk, amit gondolunk/tapasztaltunk.

Épp a múlthéten jártam így. Tanácsot kért egy ismerősöm. Jól esett, bár nem gondolom magam túl tapasztaltnak. Csak annyit tudok elmondani, amennyit én is megtettem, és az sem feltétlenül jó mindig.
Természetesen elmondtam a gondolataim, aztán jött a "jó,de..". Akkor próbáltam hagyatkozni tanulmányaimra, vagy más ismerőseimről vett példára és jött a "jó,de...". Aztán próbáltam hagyatkozni azokra, amiket esetleg olvastam  vagy hallottam. És ismét jött a "jó, de...". Aztán elfogyott az ötletem és jött az,amitől kiszaladok a világból: "neked olyan könnyű..."
Nos igen, nekem könnyű. De hadd gondoljam végig miért is?! Mert ha van valami probléma próbálok megoldást keresni rá. Ez azt jelenti, hogy ha nem találok semmit, akkor kérek mástól tanácsot, ötletet tippet. Igyekszem megfogadni, kipróbálni, ha nem válik be, kutatok tovább. De nem várom,hogy magától megoldódjon.

Szerintem mindannyian találkoztunk már komolyabb problémákkal. Olyan kérdésekkel, melyekre nehezen leltünk választ. Ilyenkor érdemes mindent kipróbálni. És ha valaki segít, ne gondoljuk,hogy neki nincs ilyen.gondja. Egyszerűen lehet,hogy ő már ezt végigzongorázta és sikerült megoldania. Vagy ha mégse, akkor se gondoljuk azt,hogy neki nincsenek másban megoldatlan problémái.

Vannak. Van, hogy nem sikerül neki sem úgy semmi, ahogy elképzelte. Lehet,hogy másban sokkal sikertelenebbnek érzi magát. De mindenkinek az a legnehezebb épp, amelyben ő van. Viszont ezeket nekünk kell megoldanunk. Más helyettünk nem oldhatja meg.

Titeket is szokott bosszantani,mikor ilyet hallotok? Engem nagyon. Mert nem hiszem,hogy tökéletesen csinálnék mindent. Nem gondolom,hogy minden döntésem helyes és gyakran kerülök én is zsákutcába. Én is tele vagyok ugyanannyi kétellyel,mint bárki. De nézzük ezeket a dolgokat más szemmel. Hisz ezek a kérdések, kételyek, válaszkeresések visznek minket előre. Ezektől válunk napról napra jobb emberekké, jobb Anyává.

én megmondtam

Talán mindenki hallotta már azt a jól ismert mondatot,hogy "én megmondtam". Tele a padlás vele. Az üres jóslatokkal, amikkel az emberek bombázzák Anyukákat.
Mindegy, hogy kismama, vagy már újszülöttje van, vagy nagyobb gyereke, vagy kistestvér érkezik, mindig körbevesznek minket a megmondó emberek.
Pedig tudjuk magunktól is. Minden gyerek más, minden jóslat, előre bocsátkozás felesleges. Nincsen két egyforma gyerek. Annál tökéletesebben ez nem látható máshol, mint a két saját gyerekemen. Ég és föld. Épp emiatt nem szeretek semmit előre megmondani senkinek. Mindenki körül van elég ilyen ember. Én szeretek beszélgetni, meghallgatni másokat, elmesélni milyen volt nekem. Mit éltem, mit éreztem át abban a helyzetben.
Például nagyon sokan riogattak azzal,hogy csupán 18 hónap van kettőjük között. "nem fogod bírni", " féltékenyek lesznek", "nem lesz elég időd egyikőjükre sem". Aztán lett. Az eleje,ahogyan azt előre jósolták, mégsem lett nehéz. Szükségem volt segédeszközökre, de megoldottam. Inkább akkor volt nekem nehéz,mikor elkezdett Luca kúszni-mászni, és Kornél rájott,hogy ez az izgő-mozgó csomag az ő játékaihoz is elér. De odafigyeléssel ezt az időszakot is lehetett kezelni. Nem mondom,hogy habkönnyű vattacukor volt az egész. Inkább azt mondom,hogy tudtam mire vállalkozom. Nem lehet felkészülni, ahogyan egyik gyerekre és helyzetre sem, de pont elég,ha felkészülünk arra,hogy megoldjuj az elénk gördülő feladatokat. És törekszünk mindig a jobb megoldásokra. Ennél több nekik sem kell!

Betegségek

Hogy máshogy is indulhatna a bl
og, mint egy jó kis fülfájos, torok égős, orrfújós betegséggel. Múlthéten voltak  gyerekek, úgy tűnik most én jövök.
Az utóbbi időben kicsit rástresszeltem a betegségekre. Az elmult két-három hónapunk ugyanis másról se szólt. Kornél fejlesztő tornára jár, és bizony egymás után jön a baj.
Ettől viszont az eddig laza Anyuka helyett már egy paramami néz vissza rám. Éjjel alig alszom valamit az elmúlt pár napban. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy elkaptam én is tőlük. Esténként minden neszre felébredek nézem öket, a gyomrom görcsben, hogy vajon mikor érkezik az éjjeli meglepi
 Ahogyan a múltheti 39.3 fokos láz éjjel. Vagy a pár héttel ezelőtti hasmenés-hányás. Eddig mindig leráztam magamról ezeket a dolgokat,de úgy tűnik most,hogy egymást érik a gondok  nincs alkalmam lerázni.
Úgyhogy úgy döntöttem kényszer pihenő napot tartok. A gyerekek pizsiben még 8kor is, én az ágyat nyomom, ök babapiskótáznak és mesét néznek. Picit elnyújtom a reggelt, aztán megfőzök, rendet rakok (játékok helyére dobálása, gyors porszívózás) és újra eldőlök. Remélem ma nyugis napjuk lesz nekik is, és tudunk majd picit pihenni. Mindenkinek csodaszép napot!

Bemutatkozó

Először arra gondoltam, hogy keresek valami klassz képet, amin látszik,hogy milyen szépek a gyerekek és én is vállalható vagyok. Aztán rábukkantam erre a képre és elmosolyodtam... Rájöttem,hogy ennél jellemzőbb kép, még soha nem készült rólunk. Dilisek vagyunk a szó legszorosabb értelmében. Nagyon szeretünk bohóckodni és nevetni. De közben a hajam bizony nem áll tökéletesen, a ruháink néha gyűröttek, az arcunk nyúzott. De nevetünk. Mert semmi más nincsen, ami jobban kihúzna minket a hétköznapi malomból.
Nekünk is vannak nehéz napjaink, és nekünk is akadnak csúnya vitáink. Sokat fogok erről írni,mert ez a blog azért készül, hogy minden Anya tudja: nincs egyedül. Nagyjából ugyanazokon megyünk keresztül, és hasonló harcokat vívunk nap,mint nap. Én nem akarok semmit megmondani, hogy mi a jó, leírom az életünket, szavakba foglalom a tapasztalataimat és bízom benne,hogy ezzel is tudok segítséget nyújtani a nehéz napokon, vagy nosztalgiát a mosolygós napokon. Tarts Velem, ha érdekel hogyan igazgatja egy 26 éves kezdő Anyuka két apró csemetéjét!